A rendőrök közvetlenül előttünk álltak meg.
A legmagasabb közülük egyenesen Calebre nézett.
– Uram, azonnal velünk kell jönnie.
Az egész terem elcsendesedett.
Megroggyantak a lábaim.
Megragadtam Caleb ujját.
– Mi történik?
A rendőr meglepetten nézett rám.
– Nem tudja?
Caleb felé fordultam.
Az arca teljesen elsápadt.
Néhány másodpercig senki sem szólalt meg.
Aztán a rendőr folytatta:
– Bizonyítékunk van arra, hogy Caleb Turner úr pénzt fogadott el egy olyan zaklatási ügylet részeként, amelynek célpontja az iskola egyik tanulója volt.
Úgy éreztem, mintha összeomlana körülöttem a világ. Pénz.
Egy terv.
Zaklatás.
Egy tanuló.
Én.
A hátam mögött kitört a nevetés.
Valaki odasúgta:
– Sejtettem.
Könnyek szöktek a szemembe.
Hátraléptem egyet.
– Nem…
Caleb felém nyújtotta a kezét.
– Hannah, hallgass meg!
– NEM! – kiáltottam.
Az egész terem minket bámult.
– NEM, EZ NEM TÖRTÉNIK MEG!
Elcsuklott a hangom.
– CALEB, HOGYAN TEHETTED EZT VELEM?
Egy pillanatra valósággá vált minden félelem, amit évek óta hordoztam magamban.
Az összes viccelődés.
Az összes suttogás.
Az összes bámuló tekintet. Azok a pillanatok, amikor a tükörbe nézve azt kívántam, bárcsak másképp néznék ki. Elhittem nekik, hogy igazuk van.
Elhittem, hogy nem vagyok más, mint egy vicc tárgya.
A többi a következő oldalon található
