Nem kerüli a reflektorfényt, de nem is törekszik rá aktívan. A láthatóság természetes módon érkezik, amint az eredményei tartóssá válnak. Amikor megszólal, megalapozott tudással teszi; amikor feladatokat oszt ki, azzal a körülötte lévők fejlődését segíti elő. Ha hibázik, vállalja a felelősséget, és kijavítja a tévedést.
Jól hangolt belső ritmussal rendelkezik: tudja, mikor kell gyorsítani, és mikor kell megállni egy pillanatra. Jellemző rá, hogy gondosan óvja személyes erőforrásait – az alvást, az időt és a csendet –, amelyek biztosítják számára a tiszta gondolkodást a nagy téttel bíró helyzetekben. Ez teszi lehetővé, hogy ellenálljon a nyomásnak, és akkor is tartsa az irányt, ha a körülmények megváltoznak. Válsághelyzetekben az érzelmeket cselekvéssé alakítja. Rugalmas kitartása nem csupán abból áll, hogy „tartja magát”; arról is szól, hogy képes új irányt szabni, valahányszor a helyzet úgy kívánja. Megfontoltan választja meg, mibe áll bele, ám ha egyszer elkötelezi magát valami mellett, azt határozottan és tiszta fejjel teszi.
Képzeljünk el egy zsúfolt helyiséget, egy projektet az utolsó hajrában, és egy kimerült csapatot. Ő belép, három világos ötletet tesz az asztalra, átdolgozza a tervet, és új lelkesedést önt mindenkibe. Nem ígér csodákat; helyette irányt mutat, feltűri az ingujját, és nekilát a munkának. Így mutatkozik meg a gyakorlatban a belső erő – olyasvalami, amit látni, hallani és érezni is lehet.
A többi a következő oldalon található
