Gyakran úgy beszélünk a magányról, mintha egyszerűen az egyedülállóságról lenne szó. De az igazi magány, az a fajta, amelyik súlyos súllyal bír, az emberi melegség hiánya: egy tudó pillantás, egy kinyújtott kéz, egy gyengéd jelenlét. Meddig élhet egy nő e mély kapcsolat nélkül, valami elkezdene változni benne? A válasz sokkal árnyaltabb, mint gondolnánk.
Az élet megy tovább, de valami lényeges hiányzik.
Teljesen lehetséges egy szép és teljes életet felépíteni anélkül, hogy megosztaná a napi rutinunkat valakivel. Karrier, barátok, szenvedélyek… a boldogság ezernyi formát ölthet. Mégis néha ott van ez az apró, meghatározhatatlan érzés, mint egy hiányzó könnyedség. Nem egy feltűnőhiány, inkább egy halk suttogás. A vágyakozás egy közös mosolyra, egy spontán gyengéd gesztusra, egyszerűen valakinek a jelenlétre.
Az érzelmi kötődés nagyobb súllyal esik latba, mint gondolnánk.
Egy dolog fizikai vonzalom nélkül élni. De érzelmi kapcsolat nélkül élni egészen más. Megértettnek lenni, meghallgatottnak lenni, igazán látni lenni – ez táplálja az önbizalmat és a belső békét. Enélkül a magány lassan bekúszik, még akkor is, ha tömeg veszi körül. És ekkor válik a vágyakozás valóságosabbá, kézzelfoghatóbbá.
A szív védi magát… néha túl jól is
Minél több idő telik el gyengédség vagy megosztás nélkül, annál több apró falat építünk magunk köré, szinte észrevétlenül.Vannak nők, akik zárkózottabbá, mások bizalmatlanabbá válnak. Ez nem hidegség, hanem egy védekező mechanizmus. A probléma? Néha elfelejtjük, hogyan kell újra kinyitni az ajtót.
A többi a következő oldalon található
