Az önkiszolgáló kasszánál végeztem, és siettem kifelé. Nem vettem észre, hogy a blokkot ott hagytam.
Egy nő lépett utánam, kissé lihegve, mintha attól tartana, hogy nem ér utol. Finoman a kezembe nyomta a papírt.
„Elejtette” – mondta mosolyogva.
Megköszöntem, betettem a táskámba, és már mentem is tovább. Nem tulajdonítottam nagy jelentőséget az egésznek. Csak egy kis kedvesség volt egy rohanó délután közepén.
Este, amikor kipakoltam a bevásárlást, a szemem sarkából feltűnt valami furcsa a blokkon.
A hátoldalán gyors, sietős betűkkel ennyi állt:
„Nézd meg a hátsó ülést.”
A gyomrom összeszorult.
Egypillanat alatt megannyi kérdés villant át a fejemben: figyelmeztetés? Üzenet? Elhagytam valamit? Vagy valami baj van?
A kíváncsiság végül legyőzte a nyugtalanságot.
Kiléptem a ház elé, kinyitottam az autót. A hideg esti levegő végigsuhant az arcomon, ahogy benéztem hátulra.
Ott volt.
Pont a sarokban, ahova reggel bedobhattam: a pénztárcám, amit órák óta kerestem, és már azt hittem, elveszett.
Abban a pillanatban elárasztott a megkönnyebbülés.
A többi a következő oldalon található
