Közvetlenül az eljegyzés után jött el a pillanat, amikor végre találkozhattam a párom családjával. Ünnepi vacsorát szerveztek, afféle hivatalos bemutatást azokkal, akik felnevelték azt a nőt, akit szerettem.
Az apja határozott kézfogással fogadott az ajtóban — olyan kézfogással, amivel rögtön felmérik, ki mennyit ér. Kicsit nyers volt, de kedves. A menyasszonyom közben folyton a kezemet szorongatta, suttogva nyugtatott, hogy a mostohaanyja még dolgozik, de bármelyik percben megérkezik.
Nem voltam ideges. Legalábbis addig. Aztán kinyílt a bejárati ajtó.
Hallottam a magassarkú koppanását, egy gyors mozdulatot, majd egy hangot — élénk, fáradt, ismerős. Olyanismerős, hogy éreztem, amint megáll bennem a levegő.
Amikor belépett az ebédlőbe, karjában mappákkal, miközben elnézést kért a késésért… egyszerűen megdermedtem.
A többi a következő oldalon található
