Olyan érzés volt, mintha valaki megnyomta volna a „szünet” gombot a körülötte lévő világon. A vitaminos polc mellett egy körülbelül hároméves kislány állt, sötétszőke hajjal és nagy, barna szemekkel. Kíváncsi, ragyogó tekintete úgy érintette az arcát, mint egy könyörtelen tükör. Mosolya egy gödröcskét rajzolt az arcára – azt az apró, ismerős részletet, amely akaratlanul is hidat vert két, csenddel elválasztott világ közé.
Egyetlen pillanat alatt a kislány arckifejezése a felszínre hozott olyan emlékeket, amelyeket ő már eltemetettnek hitt. A megdöbbentő hasonlóság és az a jellegzetes vonás darabokra zúzta azt a higgadtságot, amelyet oly gondosan épített fel magában. Nem volt szükség több szóra; a kislány arca mindent elmondott. Néhány lépésnyire állt Andreea, a volt felesége. Jelenléte – amely nem volt tolakodó, figyelmét pedig egy bevásárlólista kötötte le – súlyt adott a pillanatnak. Ugyanebben a pillanatban mindazok az alkalmak, amikor az elmúlt évek során azt mondta: „Nincsenek gyerekeim”, hirtelen új értelmet nyertek. A szavak immár nem csupán szavaknak tűntek, hanem egy olyan gátnak, amely egy gyermek tekintete alatt repedezni kezdett.
Érezte, ahogy tenyere lehűl a gyógyszeres doboz érintésétől. Újra a kislányra nézett: ugyanaz a szemszín, ugyanaz a mosoly, ugyanaz a gödröcske, amely minden alkalommal megjelent, amikor a kislány szája sarka felfelé görbült. Minden apró részlet megerősítette azt, amit a szíve már súgni kezdett. A kimondatlan kérdések és a nehezen kibogozható érzelmek között az idő mintha másképp kezdett volna telni.
Körös-körül az emberek a maguk dolgával voltak elfoglalva, miközben a patikus sorban hívta a sorszámokat. A hideg fények egyenletesen vetültek a polcokra, a levegőben pedig a mentolos krémek éles, hűsítő illata terjengett. Mindezek mögött ott maradt egy kislány tekintete, és a súlyos csend két felnőtt között, akik túl sokáig tettek úgy, mintha nem lenne mondanivalójuk egymás számára.
Abban a pillanatban egy hétköznapi nap rutinja darabokra tört. S egy fénycsövekkel megvilágított helyiségben – kategóriák szerint elrendezett dobozok között – egy férfi szorosabban markolta meg a gyógyszerekkel teli szatyrot, és – talán akaratlanul is – szembe találta magát a legnehezebb kérdéssel, amellyel az elmúlt évek során valaha is szembesült.
A többi a következő oldalon található
