Érdekes tulajdonságaik közül kiemelendő kivételes szaglásuk: képesek kiszagolni a föld alatt rejtőző táplálékot; bizonyos vidékeken még szarvasgomba-keresésre is használták őket. Emellett – az emberekkel ellentétben – nem izzadnak; a lehűléshez és a rovarok távol tartásához sárra vagy nedves helyekre van szükségük. Ez a sárban való „hempergés” valójában hatékony stratégia a testhőmérséklet szabályozására és a védekezésre. Az a nézet, miszerint a disznó „piszkos állat”, gyakran csupán a tartási körülményekből fakad. Ha elegendő tér és megfelelő környezet áll rendelkezésére, a disznó elkülöníti az etetőhelyet attól a helytől, ahol az ürítését végzi – így sokkal tisztább állatnak bizonyul, mint ahogy azt sokan gondolják. A hagyományos vidéki háztartásokban ezt a természetes rendszerezettséget már generációk óta megfigyelik.
A disznó szerepe a romániai portákon ma is jelentős: sok vidéki család számára a tartása az élelmezésbiztonságot jelentette. A tél közeledtével – amikor az egész éves munka gyümölcse végre az asztalra kerül – a disznó a bőség jelképévé válik, egy olyan kulináris hagyományt és szokásrendszert testesítve meg, amely apáról fiúra szállt.
Amikor legközelebb egy udvaron disznót lát, figyelje meg a „stratégiáját”, ha valami felkelti az érdeklődését odafentről: ormányát olyan magasra emeli, amennyire a nyaka engedi, majd az egész testét elfordítja, hogy tovább figyelhessen – ez egy apró példa arra, hogyan kompenzálja a természet a fizikai korlátokat a viselkedés révén.
A többi a következő oldalon található
