A sertésről van szó – amely generációk óta szerves része vidéki kultúránknak, és amely az év kemény munkájához, valamint a tél bőséges kínálatához kötődik.
Bár jelentéktelen megfigyelésnek tűnhet, ez a korlát sokat elárul az állat fizikai felépítéséről és környezetéhez való viszonyáról. Egyszerűen fogalmazva: bár a sertés látja a szemmagassága felett elhelyezkedő tárgyakat, nem képes egyenesen felfelé – közvetlenül a feje fölé – tekinteni úgy, ahogyan az emberek vagy bizonyos más háziállatok.
Miért nem tud a sertés egyenesen az égre nézni?
Ennek elsődleges oka az anatómiájában rejlik. A sertés nyaka rövid, teste pedig tömör; a nyakcsigolyák elrendezése korlátozza a fej hátrahajlíthatóságát. Ez a „felépítés” gátolja a függőleges irányú mozgást: amikor az állat megpróbálja felemelni az ormányát, a mozdulatot viszonylag hamar megállítják a nyakizmok és a csontszerkezet. Ellentétben azokkal a fajokkal, amelyek túlélése a felfelé irányuló széles látómezőtől függött (mint például a ragadozókra figyelő növényevők), a sertést nem arra „tervezték”, hogy felfelé nézzen, hanem arra, hogy az előtte lévő területet és a talajszintet pásztázza. Ebből adódóan, ha egy sertés valami magasabban lévő dolgot szeretne megfigyelni, át kell rendeznie az egész testét, helyet kell változtatnia, vagy olyan szöget kell találnia, amely lehetővé teszi számára a tárgy követését.
Ez a látásbeli korlát azonban nem jelenti azt, hogy a sertés „nem látja”, mi történik felette. Sokkal inkább arról van szó, hogy a látvány elérésének módja más: ahelyett, hogy egyszerűen felemelné a fejét, az állat egyfajta „koreográfiát” hajt végre az egész testével. Az udvaron ez például úgy nyilvánul meg, hogy az állat hátralép néhányat, megfordul, vagy meggörbíti a hátát, hogy jobb szöget nyerjen. Intelligencia, szokások és a sertés helye a gazdaságban.
Bár függőleges irányú látótere korlátozott, a sertés meglepően intelligens: jó memóriával rendelkezik, megjegyzi az útvonalakat, felismeri az egyedeket, és reagál az ismerős hangokra. Gyorsan alkalmazkodik a rutint és kiszámíthatóságot kínáló környezethez – ezt számos állattartó megfigyelte már, hiszen a sertés előre számít az etetési időkre, reagál a hívásokra, és habozás nélkül talál vissza a menedékhelyére.
Jellemző viselkedése a túrás. Az ormány – amely rendkívül érzékeny – a környezet felfedezését szolgálja. A gyökerek, rovarok vagy növényi maradványok utáni kutatás nem csupán „hóbort”, hanem természetes szükséglet. Ennek köszönhetően a disznó gyorsan képes feltúrni a talajt, ormánya hegyével „leolvasva” mindazt, amit a szeme nem érzékelhet.
A többi a következő oldalon található
