– Gyula papa, ezt meg miért csinálja?! – hápogott Vivien sápadtan. – Mert a szálloda bezárt – mondta Gyula olyan jéghideg, mély hangon, hogy a fiam azonnal egyenesen állt. – Check-out van, délelőtt tíz óra. Lehet hazamenni.Foglalj szállást
– De Apa, mi most keltünk fel! – próbált méltatlankodni Márk. Gyula a fia felé fordult. – Ide figyelj, Márk. Ez az édesanyád otthona, nem egy all-inclusive wellness központ. Az, hogy mi nyugdíjasok
vagyunk, nem jelenti azt, hogy mi vagyunk a ti fizetetlen személyzetetek. Az anyád tegnap óta takarítja a mocskotokat. Te egy egészséges, harmincéves férfi vagy, és hagyod, hogy a feleséged ugráltassa az édesanyádat a saját házában?
Gyula kinyitotta a bejárati ajtót. – Ebben a házban csak az kap reggelit, aki tudja, hol a hűtő, és aki tiszteletben tartja azt az embert, aki bevásárolt bele. Vegyétek a táskátokat, és menjetek haza Budapestre. Ha legközelebb jöttök, hozzatok magatokkal egy porszívót, és kezdjétek a fürdőszobában. Akkor talán megértitek, mi a „dolgunk” egész nap.Takarítás
Néma csend
lett. Vivien arca rákvörös volt a szégyentől. Márk lehajtott fejjel, szó nélkül fogta meg a táska fülét, és kiterelte a feleségét az ajtón. Aznap mi kettesben, békében ettük meg a húslevest a teraszon. Márkék egy hónapig nem jöttek. Aztán egy szombat reggel becsengettek. Nem hoztak nagy táskát. Vivien egyenesen a konyhába ment, kivette a kezemből a fakanalat, és azt mondta: „Magdi mama, üljön le a teraszra a kávéjával. Ma mi készítjük a reggelit.” Gyula egyetlen, határozott lépése visszaadta az otthonunk békéjét és a megérdemelt tiszteletet.
A többi a következő oldalon található
