Odabent tucatnyi boríték sorakozott, gondosan elrendezve, sorról sorra – mintha valaki olyan rendet teremtett volna, amelyet vétek lenne megbolygatni, mintha az igazságtalanság lenne. Semmi sem maradt a véletlenre. Egyetlen elkóborolt papírlap, egyetlen gyűrött sarok sem akadt. Minden borítéknak megvolt a maga helye – egyfajta néma fegyelem, amely sokat elárult arról, aki így elrendezte őket. Hagyom, hogy tekintetem végigfusson a fehér széleken, az immár szinte ünnepélyes egyformaságon, miközben szorítást éreztem a mellkasomban. Aztán megláttam. Minden egyes borítékon ott állt a nevem, kézzel írva. Mindegyiken. A gondosan megformált, újra meg újra ismétlődő betűk olyan hatást keltettek, mintha egy csendben kimondott megszólítás visszhangja lenne. Elidőztem az elsőn, aztán a másodikon, majd a harmadikon – mindegyik ugyanazt a hívást hordozta, nekem címezve. Egyetlen pillantással felismertem a nevemet, mintha minden egyes papírlap diszkréten suttogta volna. Kizárt dolog volt, hogy a szemem csaljon. Az íráskép ugyanaz, a szándék ugyanaz, a rend ugyanaz. Mindenütt – én.
Olvassa el: 2026 – Az újjászületés éve: 5 csillagjegy, akinek sorsa teljesen megváltozik egy nehéz időszak után
Abban a pillanatban éreztem, hogy kicsúszik a lábam alól a talaj. Legbelül megingottam; mintha mindaz, amit az elmúlt tíz évről hittem, darabokra hullott volna, s helyén csak egy súlyos, sűrű űr maradt volna. Nem tudtam, mihez kezdjek először: mély levegőt vegyek, vagy kinyújtsam a kezem, és megérintsem az egyik borítékot. Vékony híd feszült köztem és a doboz között – egy híd, amelyet azok a napok építettek, amikor semmi sem hangzott el –, és most úgy tűnt, minden kimondatlan csend ott gyűlt össze előttem, a borítékok soraiban. Megnedvesítettem az ajkam, olyan szót keresve, amely nem hatna túl hangosnak ebben a szobában. Éreztem egy kérdés súlyát, amely nem akart előtörni, mégis ki kellett mondanom. Hallottam a saját hangomat – egy suttogást, amely épphogy csak elhagyta az ajkamat: „Mi… ez?” – suttogtam.
A kérdés ott lebegett köztünk – egyszerre volt könnyű és súlyos, akárcsak a fénysugárban szálló por. Előttem hevert a nyitott doboz, a borítékok sorai, és a saját nevem, amely úgy ismétlődött, mint egy szív egyenletes, nyugodt dobbanása. Mögöttem húzódtak az évek, amelyeket megéltem, s amelyek most a csend fogságába kerültek. Kettejük között pedig ott volt egy hosszú, megállt pillanat, amelyben minden másképp lélegzett – mintha még maga a levegő is újfajta létezési módot tanult volna.
Ez a történet kitalált elemeken alapul, és kizárólag fikciónak tekintendő. Szórakoztató célú szépirodalmi mű, így a valósággal való bármilyen egyezés csupán a véletlen műve.
A többi a következő oldalon található
